a menyiben valoságosnak kel ezt tartani, de a minden napi proba két dologban meg mutattya hogy abban nem kételkedhetünk. 1. hogy nagyob. része az ifiaknak, erre a nyomorult vétekre adgyák magokot.,

2. hogy azok közöt. a kik arra adgyák magokot. sokan vannak olyanok. akikben nintsen más egyéb rosz erkölcs, hanem tsak ez.

Elöször, nem keserves dologé a. hogy az életnek leg ártatlanab kora ugy meg légyen romolva. ezen gyalázatos vétek által. és az Isten anyaszent egyházának leg viragzób része. ugy meg gyaláztasék ezen utálatos vétekel.: az ifiak alig érik el. az okoságnak idejét., hogy ez a vétek ostromolni kezdi öket., az ö elméjekben bé szivárkozik., kivánságokot. és gondolatyokot el foglallya, fel gerjeszti sziveket a tisztátalan gyönyörüségeknek szeretetével. a mely minden nap az idövel nevekedvén. anyira meg erösödik. hogy igen nehéz lészen azt el oltani.

Ez egy részint a természetnek meg romlásátol jö. a mely, a szent irás mondása szerént., aroszra hajol ifiuságátol fogvást, más részint ennek a kornak jó rendben valo természetitöl jö, a melyet avérnek melegsége; hajlandobá tészi az érzékenségi gyönyörüségekre. ezért is mondotta Aristotéles, hogy a mértékletlenség, az ifiak rosz erkölcse. és egy részint az ördögnek hamiságátol, a ki az embert ifiuságaban, a leg gyengób résziben kisérti; a testnek romlandoságát veszi eszközül. hogy az elmét maga birtoka alá vethese., és a mint bölcsen mondgya szent Hieronimus, tud élni az ifiuság tüzeségével, amelyel fel gerjeszti a szivekben a szemérmetlen szeretetnek tüzét, sokal kegyetleneb. és tüzeseb egö kementzót gyujtván fel bennek. mint sem a melyet készitetet volt a Babiloniai király a három ártatlan ifiaknak, mert ez tsak a testet emészthette meg., de amaz.

(IV. Az Ifjak Kalauza: 167)


Előző oldal | Következő oldal